Már korábban megcsodálhattuk Valentino Rossi kackiás bajuszát,amit a holtszezonban növesztett, szerencsére azonban az idénynyitóra lecsapatta. Előtte azonban még elkészült a fenti címlap, ahol a többszörös világbajnok valahol félúton jár egy torreádor és Errol Flynn közt.
A Gazzetta dello Sport heti magazinjában, a SportWeekben egy méretes interjú készült az olasz motorossal, amelyben üzleti vállalkozásairól is mesél, valamint hogy ha elég pénze lenne, megvásárolna az eladósorba került Ducatit. A realitás talaján maradva azonban inkább egy motoros sulit tud elképzelni, ahol egyszer majd gyerekeket tanítgat majd. Addig marad a pizzázó, a VR46 termékhálózat, illetve a motokrossz pálya, ahol munkát tudott adni az összes barátjának és ismerősének, így azoknak nincsenek megélhetési gondjaik.
Viszont hogy ne csak a bulvárral foglalkozzunk, vannak egyéb hírek is Vale körül. Itt vannak mindjárt a szabadedzések eredményei, ami alapján elmondhatjuk, hogy a helyzet tavaly óta nem változott, továbbra is le van maradva a Ducati, ráadásul Hayden rendre előrébb végzett. Rossi kilátásba is helyezte, hogy változtat a motorozási stílusán, hogy az idei gépben fekvő potenciált ki tudja használni.
A fenti interjúban egyébként reálisan Stonert és Lorenzót tartja esélyesnek a VB címre, Pedrosa csak kis lemaradásban követi majd őket, saját magát pedig az első ötbe várja / képzeli el. Ezpeleta helyében pedig a jelenlegi MotoGP és a CRT között húzná meg a vonalat, vagyis olyan szabálymódosításokat eszközölne, melyek csökkentenének valamelyest ugyan a költségeken, de visszahoznák a látványos, izgalmas versenyeket.
Ami viszont tényleg címlapsztori, az a pletyka, mely az olasz sajtóban (hol máshol?) ütötte fel a fejét. Ez alapján Vale az év végén nem hosszabbítaná meg a szerződését a vörösökkel, hanem egy másik "pirosas" motorra ülne. Nevezetesen egy szatelit Yamahára, melyet a világszerte ismert üdítőitalgyár, a Coca-Cola szponzorálna. A dolog elég meredeken hangzik, figyelembe véve Rossi korábbi nyilatkozatait, miszerint nem áll szándékában megfutamodni a kihívás elől, amelyet a Ducati jelent.
Akárhogy is lesz, legközelebb négykeréken láthatjuk majd viszont a Doktort a katari verseny után, ugyanis jövő hétvégén rajthoz áll a Blancpain hosszútávú sorozat futamán Monzában egy Ferrari 458 Italia volánja mögött, hűséges barátjával, Alessio Saluccival párosban. A mezőnyt olyan nevek alkotják többek között, mint a Le Mans-i 24 órás győztes David Brabham, vagy Mark Blundell és Karl Wendlinger, korábbi F1 pilóták.
Utolsó kommentek