Ian Lowry karrierje során először győzött a British Superbike első futamában Thruxtonban. Úgy tűnik meghálálja az idei szezonra kapott bizalmat 2009 újonca, annak ellenére, hogy az elmúlt két évben rajta kívülálló okok miatt nem mutatott fel szinte semmit (2010-ben nem kapott motort, a tavalyi évet pedig végigszenvedte a megbízhatatlan technika miatt). Úgy tűnik, hogy az elsősorban TT győzelmeiről híres Padgetts Racing jó lóra (lovakra) tett az idén, másik versenyzőjük, a WSBK / WSS színtérről jól ismert Luca Scassa nagy küzdelemben a nyolcadik lett.
Pedig a verseny úgy kezdődött, hogy Tommy Hill diadalmenete lesz majd. A tavalyi bajnok azonban nem tudta lerázni Lowry-t magáról, aki a verseny utolsó negyedében magához ragadta a kezdeményezést és az élre motorozott - Hillnek az ezüst maradt.
Ha a további sorrendet nézzük, akkor a szokásos neveket láthatjuk, ám nem volt ilyen egyszerű a futam krónikája. Rengetegen kényszerültek búcsúzni az élcsoportból, vagy épp estek vissza. Rutter dobogós helyről állt ki motorhiba miatt, de a verseny elején hajtott a boxba Walker és Haga is, igaz ők némileg hátrébb, inkább a középmezőnyben motoroztak. A japán egészen jól kezdett, a tizedik helyen motorozott, amikor a gépe meghibásodott. Alex Lowes viszont szintén a legelejében ment, de aztán a hajrára valami elfogyott, mert a sereghajtók közé csúszott le.
Brookes viszonylag hátul kezdett, de akkorra ért fel a legjobb helyre (a harmadikra) amikor a kockás zászló lecsapott. Byrne és Laverty jártak előrébb is, de kisebb hibák következtében maradtak le a dobogóról. Az Brands Hatch-i győztesnek, Kirkhamnek nem volt nagy versenye, igazság szerint a hetedik helynek is örülhet.
Lowry az összetettben is átvette a vezetést, de korai még két lefutott futam után a bajnokságról beszélni. Folytatás hamarosan, pár óra múlva.
British Superbike, Thruxton, 1. futam
1. Ian Lowry GBR Padgetts Honda CBR1000RR 25m 37.097s
2. Tommy Hill GBR Swan Yamaha YZF-R1 +2.794s
3. Josh Brookes AUS Tyco Suzuki GSX-R1000 +13.136s
4. Shane Byrne GBR Rapid PBM Kawasaki ZX-10R +13.566s
5. Stuart Easton GBR Rapid PBM Kawasaki ZX-10R +14.435s
6. Michael Laverty GBR Samsung Honda CBR1000RR +18.433s
7. Jon Kirkham GBR Samsung Honda CBR1000RR +18.473s
8. Luca Scassa ITA Padgetts Honda CBR1000RR +19.867s
9. James Westmoreland GBR WFR Honda CBR1000RR +24.609s
10. Graeme Gowland GBR WFR Honda CBR1000RR +26.896s
11. Tommy Bridewell GBR Supersonic BMW S1000RR +34.767s
12. Dan Linfoot GBR Buildbase BMW S1000RR +34.886s
13. Gary Mason GBR Quattro Plant Kawasaki ZX-10R +35.649s
14. Barry Burrell GBR Buildbase BMW S1000RR +35.761s
15. Alastair Seeley GBR Tyco Suzuki GSX-R1000 +39.842s
16. Patric Muff SUI Supersonic BMW S1000RR +49.103s
17. James Hillier GBR Pr1mo BKR Kawasaki ZX-10R +49.113s
18. Scott Smart GBR Moto Rapido Ducati 1199 +49.771s
19. Alex Polita ITA Jentin Doodson Ducati 1199 +50.150s
20. Freddy Foray FRA Quattro Plant Kawasaki ZX-10R +50.878s
21. Luke Quigley GBR GBmoto Honda CBR1000RR +50.992s
22. Alex Lowes GBR WFR Honda CBR1000RR +52.665s
23. Tom Tunstall GBR Jentin Doodson Ducati 1199 +1m 01.212s
24. Aaron Zanotti GBR A Plant Suzuki GSX-R1000 +1m 01.285s
25. John Laverty GBR Splitlath Redmond Aprilia RSV4 +1m 02.236s
26. Jenny Tinmouth GBR Hardinge Honda CBR1000RR +1m 12.940s
Not Classified
27. Peter Hickman GBR MSS Bathams Kawasaki ZX-10R 16 laps completed
28. Michael Rutter GBR MSS Bathams Kawasaki ZX-10R 10 laps completed
29. Tristan Palmer GBR GBmoto Honda CBR1000RR 8 laps completed
30. Chris Walker GBR Pr1mo BKR Kawasaki ZX-10R 8 laps completed
31. Florian Marino FRA Splitlath Redmond Aprilia RSV4 7 laps completed
32. Noriyuki Haga JPN Swan Yamaha YZF-R1 5 laps completed
33. Abdulaziz Binladin KSA Moto Rapido Ducati 1199 0 laps completed
A Bajnokság pillanatnyi állása:
1. Ian Lowry (Padgetts Honda) 38
2. Jon Kirkham (Samsung Honda) 34
3. Shane Byrne (Rapid Solicitors Kawasaki ) 22
4. Josh Brookes (Tyco Suzuki) 22
5. Alastair Seeley (Tyco Suzuki) 21
6. Tommy Hill (Swan Yamaha) 20
Utolsó kommentek