Érdekesen alakult az első jerezi tesztnap tegnap. A legnagyobb érdeklődés Colin Edwards szereplését kísérte. Nem csak azért, mert most ült ismét motorra egy hónap kihagyás után, hanem mert személyében végre egy igazán rutinos versenyzőt is láthatunk végre egy CRT motor nyergében.
Nos az eredmény kissé felemás lett. A Texasi Tornádó ugyan jóval gyorsabb volt a CRT-s vetélytársainál, viszont ha a legjobb Moto2-es időhöz, vagyis Scott Reddinghez hasonlítjuk, akkor jó egy másodperccel elmaradt. Ne feledjük, Edwards sérülés utáni első köreiről beszélünk, és az alatta lévő technikát is első alkalommal lovagolta meg, ami ráadásul még nem is egy kiforrott darab. Mindenki javulást vár a harmadik nap végére.
A másik nem elhanyagolandó tény, hogy ez tényleg csak teszt. Senki nem tudja ki, mikor mit próbálgat. Például a szintén jelen lévő gyári BMW Superbike csapat eredményei is felemás képet mutatnak. Leon Haslam Reddingével hasonlatos sebességre volt képes, ám Marco Melandri ettől két másodperccel (és Edwardstól is eggyel) elmaradt. Mindenesetre ma már Randy de Puniet is pályára gurul egy Aspar CRT motorral, így lesz egy további összehasonlítási alapunk.
A MotoGP kategória azonban nem csak CRT motorokat vonultatott fel, jelen volt a Ducati gyári alakulat is, akik a szerződött versenyzők híján (Hayden sérült, Rossi ralizik) Carlos Checa segítségével dolgoztak. A Superbike világbajnok nem meglepő módon az élen zárt, eredménye azonban alighanem javulni fog. A tesztről mindenesetre röviden, de nagyon pozitívan szólt.
A nem hivatalos köridők:
Pos | Rider | Bike | Series | Time | Diff | Previous |
1 | Carlos Checa | Ducati GP12 | MotoGP | 1:41.0 | ||
2 | Scott Redding | Kalex | Moto2 | 1:42.8 | 1.8 | 1.8 |
3 | Leon Haslam | BMW S1000RR | SBK | 1:42.9 | 1.9 | 0.1 |
4 | Pol Espargaró | Kalex | Moto2 | 1:43.3 | 2.3 | 0.4 |
5 | Tito Rabat | Kalex | Moto2 | 1:43.8 | 2.8 | 0.5 |
6 | Mika Kallio | Kalex | Moto2 | 1:43.8 | 2.8 | 0.0 |
7 | Gino Rea | Moriwaki | Moto2 | 1:43.8 | 2.8 | 0.0 |
8 | Colin Edwards | Suter-BMW | MotoGP | 1:43.9 | 2.9 | 0.1 |
9 | Bradley Smith | Tech3 | Moto2 | 1:44.0 | 3.0 | 0.1 |
10 | Toni Elías | Suter | Moto2 | 1:44.2 | 3.2 | 0.2 |
11 | Iván Silva | FTR-Kawasaki | MotoGP | 1:44.6 | 3.6 | 0.4 |
12 | Axel Pons | Kalex | Moto2 | 1:44.7 | 3.7 | 0.1 |
13 | Nico Terol | Suter | Moto2 | 1:44.9 | 3.9 | 0.2 |
14 | Yuki Takahashi | Suter | Moto2 | 1:44.9 | 3.9 | 0.0 |
15 | Alex De Angelis | Suter | Moto2 | 1:44.9 | 3.9 | 0.0 |
16 | Marco Melandri | BMW S1000RR | SBK | 1:44.9 | 3.9 | 0.0 |
17 | Yonny Hernández | FTR-Kawasaki | MotoGP | 1:45.2 | 4.2 | 0.3 |
18 | Xavier Simeon | Tech3 | Moto2 | 1:45.2 | 4.2 | 0.0 |
2011 MotoGP Pole: Casey Stoner, 1'38.757
2011 Moto2 Pole: Stefan Bradl, 1'42.70
Végezetül hogy lássuk, nem csak móka és kacagás egy ilyen nap, íme egy belső kamerás felvétel a legjobb Moto2-es, Scott Redding motorjáról. Lelövöm a poént: bizony rossz lehet egyedül felállítani a motort a bukás után, mert ilyenkor nem jut minden kanyarra 5-6 sportbíró, mint a futamokon.
FRISSÍTÉS: Akinek gondja lenne a Vimeo szolgáltatásával, próbálkozzon a Youtube változattal.
Utolsó kommentek