Hirtelen megváltozott a KTM álláspontja a jövőre induló Moto3-mal kapcsolatban. Korábban az osztrákoknál elszakadt a cérna: álláspontjuk szerint, ha a Dorna továbbra is kénye-kedve szerint változtatgatja az indulni készülő géposztály szabályait, akkor ők inkább kivárnak 2013-ig.
Úgy látszik, a hiszti hatott és sikerült megbeszélni a dolgot, hisz a KTM ma bejelentette a jövő évi szereplését, és a salzburgi repülőtér hetes hangárjában bemutatták a Moto3-as blokkot.
A 250 köbcentis négyütemű kevesebb, mint 25 kilót nyom, és holnap fogják élesben teszteli a spanyolországi Cartagena pályán. Első számú partnerük továbbra is a finn Ajo Motorsport, ők lesznek az első csapat, akik az osztrák gyárral együttműködésre lépnek.
Utolsó kommentek