"Hogy mondtad Sanyi? Az élet nagy rendező?" - vajon mit művelt volna Palik Laci a brands hatch-i második BSB futamot látva? Vasárnapra leszakadt az eső a környéken és a Superbike-osok versenyére ugyan már felszáradt a pálya, de nem teljesen, rengeteg vizes folt maradt. Ennek később meglett a következménye, mindjárt a startnál Hopkinsnak gyűlt meg a baja, a negyedik kocka előtt ugyanis méretes vizes aszfaltrész éktelenkedett. Pár kanyar múlva azonban kiderült, hogy nem ez lesz a legnagyobb gondja az amerikainak, aki le is maradt az előzményeknek megfelelően, de arra semmiképp sem számított, hogy motorjának elektronikája megadja magát. Hopper a füvön állva aztán resetelte a technikát és nagy szerencséjére a motor újraéledt, elindulhatott hát a mezőny után, tetemes hátránnyal. Az élen azonban ugyanúgy folytak az események: Laverty a korábbi sikertől megrészegülve merészen az élre állt a második körben - vesztére, ugyanis egy kanyarral később elfeküdt, és a sóderben fetrengve találta magát, ami után még vissza tudott jönni, de jobbnak látta beoldalogni a boxba (ezek után már csak a verseny második felében került elő, és csakis azért, hogy megpróbáljon minél gyorsabb kört futni, hogy az utolsó futamon kedvező pozícióból indulhasson). Egy körrel később Brookes mutatott be egy méretes bukfencet, az ő motorja teljesen szét is ment és többen mások is buktak a bizonytalan körülmények között. Tommy Hill így mondhatni kedvező pozícióba került, hiszen legfőbb vetélytársai "lekoptak", a remek formában lévő Byrne ugyan elhúzott az élen, de ő a bajnokság szempontjából nem volt veszélyes már rá. A Yamahás életét azonban ketten is megkeserítettek, először a másik Crescent Suzukis, Kirkham, akinek alighanem ki volt adva, hogy mindenképp Hill előtt kellene végeznie - vele kétszer is ütközött, majd nem tudta tartani a tempóját így elszakadt tőle. A harmadik helyért viszont James Ellison sanyargatta meg alaposan. Először csak árnyékként követte, mint aki nem tudja illik-e ilyen helyzetben előzni, de aztán csak elment mellette két körrel a vége előtt, így Tommy-nak bele kellett törődnie, hogy a dobogón most nem jut neki hely. Az élen végül Byrne-t kicsit megizzasztotta az őt megközelítő Kirkham a verseny második felében, ám komoly veszélyt nem jelentett számára, így Shakey behúzta a győzelmet. Hopkins végül a tizenkettedik helyig tudott felzárkózni, amivel értékes pontokat szerzett, viszonyt előnye mindösszesen két pont maradt a bajnoki összetettben Tommy Hillel szemben. Az utolsó futam előtt Brookes és Laverty bukása miatt már csak ők ketten maradtak küzdelemben a kupáért - huszonöt futam után gyakorlatilag egyfajta "hirtelen halál" maradt az utolsó fordulóra, hiszen majdnem pontazonosság alakult ki a bajnokaspiránsok között.
MCE Insurance British Superbike Championship, Brands Hatch, második futam: MCE Insurance British Superbike Championship állása a második futam után:
Utolsó kommentek