Akármi is történjen a MotoGP szezon utolsó hétvégéjén a két kisebb kategóriában, Maverick Vinales és Marc Marquez már nem fog üres kézzel hazamenni. A 2011-es Michel Metraux díjakat ugyanis nekik ítélte oda az IRTA, melyet a november 6-i ünnepélyes díjátadón fognak kézhez kapni.
Az elismerést korábban a legjobb privát indulók kapták meg, ám mivel mostanság már nincsenek gyári alakulatok sem a Moto2-ben, sem a 125-ben, így gyakorlatilag az egész mezőny összesített szavazatai alapján ítélik oda.
A tavalyi 125-ös bajnok Marqueznek mindez nem újdonság, hiszen nem először kapja meg a díjat. Idei sikerét a középső kategóriában mutatott kiemelkedő formája hozta, annak ellenére, hogy ez volt itt az első szezonja. Összesen 11 dobogós helyet szerzett, beleértve 7 győzelmet, és ha csak matematikailag is, de még mindig esélyes a VB cím elnyerésére is.
Vinales viszont a "semmiből" robbantott. A 125-be ugyan a spanyol bajnokságban mutatott remek teljesítménye miatt kerülhetett, ám a világbajnokság pályái közül rengeteget nem ismert, jó csapata ellenére abszolút újoncnak számított év elején. A fiatal spanyol ennek ellenére negyedik versenyén már nyert (később két további elsőséget szerezve) és jó esélye lehet Valenciában megszerezni a bajnokság összetett béli harmadik helyét.
Utolsó kommentek