Igazi kombó hír: bár a két dolognak csak annyi a közös vonása, hogy azonos a főszereplő. k-okzati viszony nem azonban nem áll fenn. Rövden: Alvaro Bautista megjárta Afrikát, majd műtéten esett át.
A spanyol versenyző Randy Mamola és 17 másik motoros társaságában járt a fekete kontinensen, ahol a Riders for Health program keretein belül kis falvakat látogattak meg és adományokat vittek a rászorulóknak. Bautista rendkívül élvezte az utazást és elmondta, hogy eddig csak a brit futamon szokásos Bajnokok Napján találkozott a kezdeményezéssel, amikor különféle relikviákat árvereznek el. Most azonban személyesen is láthatta, hová is kerül és mire is megy el az így összekalapozott összeg.
Hazatérte után aztán rögvest kés alá is feküdt, noha az afrikai kaland során nem sérült meg. Az idénynyitó katari nagydíjon viszont igen, melynek következtében két futamot is kihagyni kényszerült. Most a holtszezonban jött el az idő, hogy a gyógyulást segítő tűket kiszedjék, és a rutinoperáció terv szerint haladt. Semmi akadálya a zavartalan regenerációnak, hogy az idényt már jó egészségben kezdje immár új csapatánál, a Gresini Hondánál.
Utolsó kommentek