Már nem sok kérdőjel maradt a jövő évi WSBK mezőnyt illetően, de a PATA csapat és Noriyuki Haga sorsa mindeddig a levegőben lógott. Illetve lóg továbbra is, ugyanis hivatalos bejelentésről egyelőre nem tudunk. Mégis egyes források - jelesül a SuperbikeTV - tényként kezelik, hogy a japán 2012-ben is indul, méghozzá Ducatival.
Ahogy azt korábban is írtuk, eleinte Eugene Lavertyt jövendölték a csapathoz, amikor is kiderült, hogy az Apriliával tárgyal. Később kiderült, hogy a gyári csapatnál landol Biaggi mellett, ezután kezdődtek a pletykák, hogy mégis Hagával tárgyalnak. Időközben még volt egy olyan szál is, mely szerint a csapat szétvált volna, s a PATA maradt volna noalei márkával, míg egy mag kivált volna és felélesztette volna a korábbi DFX csapatot, Ducati motorral. Nos úgy tűnik fele-fele részben vált valóra ez utóbbi pletyka, már ha hihetünk a SuperbikeTV értesüléseinek.
A meglepetéseknek azonban még nincs vége, ugyanis állítólag egy év szünet után meglepetésre visszatér David Tardozzi is. A Ducati egykori ikonikus csapatvezetője a BMW fiaskó után térne vissza az olasz márkához, oda ahová tartozik. Talán a gyári csapat újbóli felállításának első jeleit látjuk?
Utolsó kommentek