Nem lesz tehát egyszerű éve Cudlinnak, hiszen 17 Moto2 futam és 5 Endurance verseny vár rá, amit nem lesz egyszerű összeegyeztetni. Ennek ellenére ő nem csügged és várja a kihívást. Saját állítása szerint egy álma vált valóra a gyorsasági világbajnokságon való indulással, de ugyanakkor nem szeretné kizárni a bajnoki esélyeit a hosszútávú VB-n sem. Hiába: úgy szép az élet, ha zajlik.
Casey Stoner után (mellett?) Valentino Rossi is új sisakkal állt elő. Igazság szerint maga a fejfedő nem is új, hiszen már az előző sepangi teszten is kipróbálta a prototípusát.
Ez azonban már a végleges változat, végleges festéssel. A design egyébként Marco Simoncelli és Rossi saját motívumaiból álltak össze.
Na, mi történt Sepangban, a MotoGP mezőnyének idei második hivatalos tesztjén? Mire belemelegedtek volna a srácok, kettő körül eleredt az eső. Mivel errefelé a zuhé sosem kicsi, a pálya nem igazán volt alkalmas a továbbiakban a gyors haladásra.
Páran azért kimerészkedtek a vizes aszfaltra, de a többség a boxban maradt; az eredmények sem változtak. A köridőkön látszik, hogy félbeszakadt a munka. A leggyorsabb most is Casey Stoner volt, őt csapattársa, Pedrosa követi, a két gyári yamahás pedig a harmadik, negyedik helyeket bérelte ki.
A legeredményesebb CRT-s most is Colin Edwards volt, az élhez mért lemaradása közel négy másodperc. Rajta kívül még a BQR/Avintia csapat van itt, a korábban megszokottnak megfelelően.
A prototípuson versenyzők létszáma teljes, senki nem hiányzik sérülés miatt, de Karel Abrahamnak annyira fájt a háta, hogy nem merészkedett ki ma a boxból, inkább pihent és holnap kezdni majd meg a munkát a sepangi pályán.
Köztudott, hogy Marco Melandri és Max Biaggi nem különösebben szívlelik egymást. Könnyen lehet, hogy ez a kép lesz a legszebb közös emlékük, ami még múlt héten készült a Phillip Island-i verseny előtti sajtóeseményen. Bónusznak meg egy videó is előkerült a "buliról".
Casey Stoner nem az a szociális fajta, a paddockban is kevés a barátja, és a médiával sem volt különösebben nagy barátságban idáig. A Honda azonban valószínűleg jótékonyan hat rá és a lelkére beszélhetett, hogy nem lesz ez így jó - elvégre egy világbajnoknak kell a PR (mint ahogy jó bornak is a cégér, vagymi).
Nemrégiben egy blogot lőttek fel az ausztrálnak, most viszont egészen modern fejlemény történt: saját Twitter accountot nyitott. El is kezdte bőszen a frissítgetést, például így fog kinézni az új sisakja. De az ígéretek szerint mostantól rendszeresen tesz majd ki anyagokat, például a holnap kezdődő második sepangi tesztelésről is gyakran bejelentkezik majd.
Meglátjuk így lesz-e, mindenesetre a kenyéradó gazda nem bízza a véletlenre a dolgot: biztos ami biztos, ők is összehoztak egy kis image filmet, melyben mindenféléről beszél a világbajnok, közben meg láthatjuk is ahogy szélsebesen száguldozik.
Még mindig odébb van a Moto3 szezon kezdete, így még talán pont időben talált magának helyetSimone Grotzkyj a mezőnyben. A lengyel hangzású névvel rendelkező, de olasz versenyző az elmúlt két évben egész jó eredményeket hozott a 125-ben (19. majd 16. összetett beli helyezés), mégsem kapott szerződést.... mostanáig.
Végül sikerül némi szponzorpénzt (250.000 Euró) összegereblyéznie, ami igazából a feltétele volt annak, hogy indulhasson, s így már nincs akadálya, hogy az Ambrose Next Racing (egykori World Wide Race) színeiben motorozhasson. A gép amit Giulian Pedone-nal közösen használnak majd, az Oral Engineering blokkját és egy Aprilia RSW 125-ös sasszét egyesíti, amelyet márciusban több privát teszt során is kipróbálhatnak majd.
Mióta csak visszavonult Troy Bayliss, szinte minden évben előkerül a téma: vajon visszatér-e. Anno a sisak szögre akasztását is nehezen döntötte el, de úgy tűnik nem sikerült végleg kiölni magából a versenydrukkot, ha visszavágyik.
A napokban a GPone lehozott egy cikket, miszerint a háromszoros ausztrál világbajnok szeretett volna szabadkártyával indulni Phillip Islanden és Imolában. Nos, az ausztrál verseny már elmúlt, és Bayliss még csak a pálya közelébe sem szagolt.
Az írás akkor azt feltételezte, hogy a dolog a Ducati miatt hiúsult meg, ám a friss fejlemények szerint nem ezt történt. A márka örökös nagykövete ugyanis saját Facebook oldalán üzent a kissé paprikás kedvű rajongóknak, miszerint a kétfutamos beugrást nem a vörösök akadályozták meg. Úgy gondolja sikerülhetett volna, de végül "politikai" okokból nem jöhetett létre.
Egyes feltételezések szerint a valódi ok az lehet, hogy a Ducati nincs már jelen a sorozatban mint gyári csapat, így a visszatérés valamelyik szatelit alakulatnál történhetett volna csak meg. A cikk viszont azt feltételezi, hogy ez nekik nem igazán volt az ínyükre, mert hogy értékes pontokat, vagy esetleg dicsfényt veszítettek volna a legenda visszatérésével.
Nem tudjuk melyik verzió igaz, de mi személy szerint megnéznénk a 43 éves veteránt a mélyvízben, hogy mennyiére érti még a csíziót. Megvalósulhat ez még? Lepjenek meg minket Imolára....
Chaz Davies minden bizonnyal nem így tervezte a szezonkezdést. A versenyhétvégére épphogy kigyógyult a vírusos megbetegedésből, ami a tesztek alatt kínozta, erre lesérült az időmérő edzésen.
Kéztörését időközben megoperálták, és a műtét jól is sikerült, de valószínűleg elég keserű érzés kerülgette, ahogy a kórházi ágyból nézhette csak a versenyeket. Reméljük Imolára teljesen felgyógyul a Supersport legutóbbi bajnoka.
Szépített az első futam kudarca után Carlos Checa, és megnyerte a másodikat Phillip Islanden. Persze ehhez kellett egyrészt az, hogy a csapat villámgyorsan összerakjon neki egy új motort, másrészt jól jött Biaggi orbitális bakija.
A startnál megint Sykes bizonyult a legjobbnak az első kockát kihasználva, ám Biaggi nagyon erőszakosan támadta - hamar dűlőre akarta vinni a dolgot az olasz. Ez lett a veszte, ugyanis az első kanyarban olyan tempót diktált, hogy nagy sebességgel kisodródott a pályáról, s mire visszajött, már csak az utolsó helyre tudott beállni, jókora hátrányban.
Checa nem akart hibázni, így az első körökben nagyon óvatos volt, még Rea is elment mellette a második helyre, Leon Haslam pedig sérülése ellenére is az élbolyban villogott. Az ötödik körre aztán elhatározta magát a spanyol és az élre állt.
Lascorz volt még aki eddigre feltámadt, egészen csapattársa mögé zárkózott fel a negyedik helyre. Később azonban hibázott a kawasakis és bukott, csakúgy mint az eddigre már búcsúzó, első futamban dobogós Guintoli.
A verseny igazából Biaggi felzárkózásáról szólt. Hihetetlen tempót produkálva vágta át magát a mezőnyön, és kevéssel féltáv után már a negyedik helyen motorozott. Tom Sykesot azonban kemény fából faragták, nagyon nehezen jutott át rajta az apriliás, de végül megoldotta. Ezek után még Reát is beérte és a második helyre jött fel. Tempója a leggyorsabb volt a mezőnyben, ám Checa eddigre már nagyon messze volt a hátralévő körökhöz képest, de Max teljesítménye így is elismerésre méltó.
Rea a végére megint belassult, de most nem esett vissza, mint az első futamban. Mindez azonban elegendő volt arra, hogy Sykes az utolsó métereken lehajrázza, így a dobogó legalsó foka a Kawasakié lett.
A sérült versenyzők szépen teljesítettek, különösen Haslam, aki ötödik lett, megverve az első futamban dobogós helyet villantó csapattársát, Melandrit. Laverty sem panaszkodhat, a körülményekhez (na meg az első nullázáshoz) képest a nyolcadik helyre jött be, persze egészségesen biztos jobban megy majd.
A két fő VB esélyes tehát egyaránt hibázott, bár kétségtelen, hogy Checa nagyobbat, hiszen az egyik versenyt lenullázta. Ennek megfelelően Biaggi áll a tabella élén, de persze a VB még messze nincs lefutva. Ha ilyen hibákkal tarkított évünk lesz, akkor nagyon sokat számít majd, hogy ki mennyi pontot tud felcsipegetni, szoros verseny alakulhat ki a bajnoki címért.
Győzelemmel tért vissza Kenan Sofuoglu, megnyerte a Supersport világbajnokság nyitófutamát Phillip Islanden. A korábbi kétszeres bajnok higgadtan kezdett és az utolsó harmadban tört az élre.
Broc Parkes nem tudta kihasználni a pole-t, Lowes állt az élre, Cluzel és Foret követte, Sofuoglu pedig a negyedik helyen figyelt. Németh Balázs rajtja közepesen sikerült, de nagyjából sikerült tartania a helyét, a kilencedik-tizedik helyen motorozott, Tóth Imre két pozíciót fogott és a tizennyolcadikra jött előre.
A második körben aztán egy kisebb bukás zavarta meg a mezőnyt a hátsó fertályban, Roccoli és Leonov voltak a kárvallottak. Mindez azonban az élmezőnyt nem nagyon érintette, tovább folyt a küzdelem az első helyért. Az ötödik körre Foret felszívta magát és az élre motorozott, az ő vezetésével folyt tovább a verseny.
Az igazi csata azonban a verseny utolsó harmadában indult meg. A török Sofuoglu, aki addig csak békésen figyelt, hirtelen megindult, és pillanatok alatt nemcsak a vezető helyet vette át, de kisebbfajta előnyt is ki tudott dolgozni. A második helyért ekkor a két francia, Cluzel és Foret viaskodott.
Végül azonban azonban a veterán bizonyult a jobbnak és az utolsó körben még Sofuoglura is fel tudott érni, hogy kicsit megszorongassa, ám a győzelmet már nem tudta elvenni tőle. A lassuló Cluzelt viszont Parkes hozta be, majd hajrázta le a fináléra. Sam Lowes motorja elkezdett makrancoskodni a futam végén, ő az ötödik helyen zárt végül.
Németh Balázs alatt végül a technika nem bírta a tempót, a verseny utolsó harmadában nagyon gyenge köröket motorozott, így egészen a huszonegyedik helyig esett vissza. Csapattársa, Tóth Imre is megelőzte, ám neki is csak a tizennyolcadik helyig sikerült jutnia. Elmaradt tehát a várt magyar pontszerzés.
Utolsó kommentek