A rajongók hajlamosak az álmodozásra és az agyuk gyorsabban kapcsol, mint bárki másé, ha a rajongásuk tárgyáról van szó. A Biaggi fanokat például a tegnapi jerezi MotoGP edzéseredmények indították be.
A lista szerint ugyanis Randy de Puniet igen jól szerepelt Aprilia alapú CRT masinájával, ami talán már magában elég lett volna. Ám az a tény, hogy az "ősellenség" Rossi is alig egy tizeddel volt csak gyorsabb, már valószínűleg olaj volt a tűzre.
A "Római császár" hívei most azt szeretnék ez alapján, hogy az Aprilia adjon Maxnak egy CRT gépet, hogy szabadkártyával indulhasson a mugellói nagydíjon. A dologból viszont alighanem semmi sem lesz, és ennek mindjárt több oka is van.
Kezdjük például azzal, hogy Biaggi nem éppen békés körülmények között távozott a MotoGP világából, de ez talán még megoldható - az idő begyógyítja a sebeket. Az a tény viszont, hogy most főállású World Superbike versenyző, azt indokolja, hogy az általa érdekelt bajnokság legyen fontos számára.
Márpedig a júliusi futam Mugellóban pont a Aragon és Brno közé esik a WSBK naptár szerint, vagyis elég problémás lenne megoldani logisztikailag egy kiélezett világbajnoki küzdelem kellős közepén. Talán az év vége jobban illesztett lehet, mikor már Max letudja a "kötelezőt" és addigra talán a CRT motorok is sokkal kiforrottabbak lehetnek majd.
Az utolsó nagy talány, hogy egyáltalán az olasz versenyző maga mit szólna mindehhez. Felülne egy nyilvánvalóan nem futamgyőzelemre tervezett motor nyergébe? Nekünk vannak kétségeink, de majd meglátjuk. Valószínűleg nem most hallottunk utoljára az ötletről.
Az Aprilia legújabb reklámfilmjében a gyár két élversenyzője, Max Biaggi és Eugene Laverty száguldozik egy-egy utcai RSV4 nyergében. Igazából csak azt teszik, ami a foglalkozásuk is: küzdenek az elsőségért, csak a versenyeken jóval nagyobb a konkurencia.
A filmecske végén aztán felvillan az eddigi mérleg: negyvenkilenc világbajnoki cím. Vajon meglesz idén az ötvenedik? Ha netán nem, akkor jövőre még szépíthetnek a srácok ezzel a modellel, ugyanis 2013 végén már az új generáció érkezik a madarak csiripelése alapján.
Max Biaggi nosztalgiázik. Ki tudja mit keresett a fotóarchívumában, mindenesetre ezt találta. A dátum 2002, a helyszín Jerez. A mindössze tizenöt esztendős Jorge Lorenzo első 125-ös nagydíjára készült, melynek pénteki napján nem is vehetett részt, mert csak szombaton érte el pont a korhatárt. Akkoriban még az volt a legnagyobb álma a spanyolnak, hogy példaképével együtt fotózkodhasson. Ma már egészen biztosan más céljai vannak, változnak az idők.
Köztudott, hogy Marco Melandri és Max Biaggi nem különösebben szívlelik egymást. Könnyen lehet, hogy ez a kép lesz a legszebb közös emlékük, ami még múlt héten készült a Phillip Island-i verseny előtti sajtóeseményen. Bónusznak meg egy videó is előkerült a "buliról".
Max Biaggi nyerte a World Superbike első futamát Phillip Islanden. Legfőbb riválisa, a világbajnok Carlos Checa csak öt körig jutott, majd bukott.
Nem volt az a nagy hőség ma már, mint a tegnapi napon, inkább kicsit lógott az eső lába a startkor. Sykes jól kihasználta a pole-t és elsőnek jött el, amit sikerült is pár körön át tartania a két veterán menő, Checa és Biaggi előtt. Jonathan Rea rajtolt még remekül, ő negyediknek zárkózott fel az élbolyba.
A Kawasakis végül kénytelen volt a vezető helyet átadni, előbb Checa, majd Biaggi is elment mellette. Ám a ducatis öröme nem sokáig tartott, ugyanis öt kör után bukott a kissé szemerkélni kezdő esőben, így olasz vetélytársa senkitől sem zavartatva egyedül maradt az élen.
Időközben Guintoli és Melandri is lehajrázta Reát (aki el is kezdett visszaesni) és felzárkóztak Sykesra, hogy a második helyért küzdjenek. A francia-olasz duó végül a kawasakist is lenyomta, Melandri pedig olyan lendületet vett, hogy az utolsó körökben átvette a második helyet is Guintolitól, amit a végéig már meg is tartott. Eredménye különösen figyelemreméltó, ha figyelembe vesszük, hogy a tizenharmadik helyről rajtolt.
Kicsit hátrébb az jelentett eseményt, hogy Laverty kiszaladt a pályáról, majd ki is állt - ő sem fejezte be. Leon Camier szintén elhagyta az aszfaltot, de kényszerből, mert Giulianoval viaskodtak és nem maradt már neki hely a pályán. A manőver sokba került: hat helyet veszített pillanatok alatt és így a pontszerzők közül is kiszorult.
Leon Haslam tisztességgel helyt állt - a sérüléssel bajlódó versenyző végül a pontot érő tizenkettedik helyen jött be. A verseny egyik nagy vesztese Canepa, aki a viszonylag jó rajthelye ellenére hamar visszaesett és utolsónak intette le a kockás zászló.
A futam alatt Biaggival történt egy kis incidens is, még az első körökben a Checával való viaskodás közben felpattant egy kő a szélvédőjére, jókora lyukat ütve arra.
Phillip Island - SUPERBIKE - Race 1
1. Max Biaggi (Aprilia Racing Team) Aprilia RSV4 Factory 34'13.963 2. Marco Melandri (BMW Motorrad Motorsport) BMW S1000 RR 34'21.067 3. Sylvain Guintoli (Team Effenbert Liberty Racing) Ducati 1098R 34'21.341 4. Tom Sykes (Kawasaki Racing Team) Kawasaki ZX-10R 34'26.152 5. Jakub Smrz (Liberty Racing Team Effenbert) Ducati 1098R 34'30.387 6. Michel Fabrizio (BMW Motorrad Italia GoldBet) BMW S1000 RR 34'34.163 7. Jonathan Rea (Honda World Superbike Team) Honda CBR1000RR 34'34.186 8. Hiroshi Aoyama (Honda World Superbike Team) Honda CBR1000RR 34'38.071 9. Davide Giugliano (Althea Racing) Ducati 1098R 34'42.035 10. Bryan Staring (Team Pedercini) Kawasaki ZX-10R 34'48.195 11. Lorenzo Zanetti (PATA Racing Team) Ducati 1098R 34'48.413 12. Leon Haslam (BMW Motorrad Motorsport) BMW S1000 RR 34'49.611 13. Maxime Berger (Team Effenbert Liberty Racing) Ducati 1098R 34'50.355 14. David Salom (Team Pedercini) Kawasaki ZX-10R 34'55.463 15. Joan Lascorz (Kawasaki Racing Team) Kawasaki ZX-10R 34'56.049 16. Joshua Brookes (Crescent Fixi Suzuki) Suzuki GSX-R1000 34'56.568 17. Leon Camier (Crescent Fixi Suzuki) Suzuki GSX-R1000 34'57.329 18. Mark Aitchison (Grillini Progea Superbike Team) BMW S1000 RR 34'59.188 19. David Johnson (Rossair AEP Racing) BMW S1000 RR 35'22.745 20. Niccolò Canepa (Red Devils Roma) Ducati 1098R 35'24.403 RT. Eugene Laverty (Aprilia Racing Team) Aprilia RSV4 Factory 30'29.484 RT. Ayrton Badovini (BMW Motorrad Italia GoldBet) BMW S1000 RR 22'10.214 RT. Carlos Checa (Althea Racing) Ducati 1098R 7'47.279 RT. Raffaele De Rosa (Team Pro Ride Real Game Honda) Honda CBR1000RR 1'31.785
Sokan imádják, többen gyűlölik, az azonban kétségtelen, hogy Max Biaggi a paddock egyik mérvadó jelensége. Eredményei elvitathatatlanok: négyszeres világbajnok a néhai 250-es kategóriában, és negyven esztendősen is az élmezőny egyik tagja. Folyamatosan számolni kell vele, benne van még a győzelem.
A kor azonban mindenkit utolér; ki tudja: lehet idén látjuk utoljára motorozni. Éppen ezért érdemes visszaemlékezni a karrierjére kicsit, amit most meg is tehetünk, ráadásul az ő kommentárjával. Minden úgy kezdődött, hogy tizennyolcévesen kiment édesapjával Vallelungába....
Úgy néz ki, hogy Leon Haslamnem kerülheti el a műtétet a mai esése után, komoly veszélybe került a brit versenyen való indulása. Míg ez első hírek bokatörésről szóltak, kiderült, hogy a kulcscsontjával van gond, ezért egy csavart és egy lemezt kell beépíteniük az orvosoknak, hogy rögzítsék a sérült csontokat. Emellett egy másik kisebb törés is keletkezett a bal lábában is, de ez igazából nem súlyos, nem hátráltatja majd.
Haslam a negyedik versenyző aki egy héten belül megsérült, a múlt héten John Hopkins, Eugene Laverty és David Salom is pórul járt. A szakértők a gyors pályával magyarázzák a sok bukást, mely szerint emiatt Phillip Islanden csak nagyot lehet esni.
Sokan mások is estek-keltek ugyanakkor a tesztek során, csak nem sérültek meg, vagy nem komolyabban. Akik viszont nem fektették el a gépet, azok a rutinos öreg rókák, mint Checa és Biaggi. Tényleg ennyit számít a rutin? Úgy néz ki.
A két versenyzőtől azonban ellentétes nyilatkozatok érkeznek. Míg "Mad Max" azt nyilatkozta, hogy könnyen mehetett volna 1.31"7-es időt is, csak nem látta értelmét, addig Checa szerint már tényleg nem nagyon lehet tovább fejlődni. Kinek van igaza? Az időmérő és a futamok során meglátjuk.
Amiről viszont még nem esett szó: a Hopkinst helyettesítőJosh Brookes is egy méreteset zakózott ma, melynek során felszakadt egy régi sebe. Az ausztrál biztosan folytatja a motorozást, de így érthető, hogy miért is volt továbbra is annyira lemaradva a mai teszten.
Chaz Daviest állítólag valami vírus támadta meg, a Supersport bajnok szereplése ugyanakkor nincs veszélyben, de mindenképp hátráltatta a jó eredmény elérésében.
Nem tudni azonban még mindig biztosat Eugene Laverty felől. Az észak-ír versenyző mégsem utazott haza, hanem az orvosát reptette a helyszínre. Döntés azonban még nincs, valószínűleg a verseny előtt döntik majd el, hogy vállalni tudja-e az indulást, vagy sem. Ma mindenesetre robogóval körözött a pálya mentén, és figyelte a vetélytársakat.
Érdekes dolgot kotyogott ki Max Biaggi az Aprilia tegnapi csapatbemutatóján. Mégpedig hogy az olasz gyár RSV4-ese 2013 végén kiszolgál és átadja helyét egy új modellnek. Részletekbe nem bocsátkozott, sőt lehet már így is a fejét veszik. Bár sokkal valószínűbb, hogy a noale-iek így akarták bedobni a köztudatba, hogy készülnek ám ők is valamivel a nagy rivális, a Ducati 1199 Panigale ellenében.
Múlt héten már kaptunk némi előzetest az Aprilia idei WSBK designjából, de ma végleg lehullt a lepel. A csapat ugyanis megtartotta a 2012-es bemutatkozó partiját Milánóban.
A sejtéseknek megfelelően eltűnt az Alitalia a képből, s nincs is helyette más, jelentősebb szponzor, így a festés a gyár alap színsémáját idézi.
A teszteken még csak gyanús volt, a hivatalos nevezési listát böngészve viszont már elgondolkodtató: az Alitalia eltűnt az Aprilia WSBK alakulatának motorjairól és a csapat elnevezéséből is. Ugyan még mindig nem lett kimondva, de minden bizonnyal megszakadt a kétéves együttműködés.
Végleges választ valószínűleg csak a hivatalos csapatbemutató alkalmával kapunk, erre azonban még várni kell. A csapat azonban kiadott pár fotót előzetesen, melyen Max Biaggi és Eugene Laverty már az idei bőrruháikban feszítenek.
A képek ugyan nem mutatják a versenyzőket teljes egészében, de már a színek is sejtetik, hogy az olasz légitársaság valószínűleg tovaszállt ebből a kapcsolatból. Az Aprilia a jelek szerint 2012-ben visszatér a fekete és vörös tónusú designhoz, amit debütáló szezonjukban is használtak. A nagy kérdés az marad, hogy feltűnik-e egy másik, tőkeerős szponzor neve a bőrruhákon mellkastól lefelé, avagy a gyár idén saját maga fogja pénzelni a versenyzését.
Utolsó kommentek