Anthony West holtszezonja nem volt egy sikertörténet. Előbb egy CRT ülést veszített el, azután pedig egy top csapatbeli szereplést a British Superbike-ban. Végül az utóbb említett szériában találta meg a helyét, egy a Superbike világbajnokságról érkező privát BMW alakulatnál. Az ausztrál azonban nem egy hálás típus, máris továbbállt a Supersonic Racingtől, mégpedig vissza a Moto2-be, ahonnan elindult.
A QMMF csapat ugyanis megszabadult Damien Cudlintól, aki a tesztek alapján lassúnak bizonyult, így útilaput kötöttek a talpára (ezek után nem lesz gondja a sok utazgatással, koncentrálhat az Endurance VB-re). West került képbe helyette a megüresedett motorra, a sorozat (és egyben az egész világbajnokság) egyetlen női versenyzője, Elena Rosell mellé érkezik.
A teljes hátteret természetesen nem tudhatjuk, mindenesetre elhamarkodott döntéseket hozott meg az ausztrál versenyző, és talán a mostani sem volt a legbölcsebb. Elképzelhető, hogy az első tesztek alapján nem látott sok fantáziát a BSB szereplésben, ám az valószínű, hogy a QMMF-nél sem épp a győzelemért fog harcolni. Pár hete még azon kesergett, hogy nincs igazság a földön, de talán pont az efféle megmozdulásai miatt nem veszik komolyan több helyen sem. Kicsit több profizmus kellene és akkor nem lenne szükség ilyenekre.
West mindenesetre nem csinált nagy ügyet a dologból. A Supersonictól elnézést kért, amiért faképnél hagyta őket és sok sikert kívánt nekik a továbbiakban, de döntését azzal indokolta, hogy mindig is a Grand Prix versenyzés volt az elsőszámú célja.
Utolsó kommentek