
Azt hittük, hogy nagyjából összeállt már a World Superbike 2012-es csapatainak felállása, egyedül még Noriyuki Haga sorsára vártunk még. Ezzel szemben egy új gárda került elő a kalapból, versenyzőjük pedig egy olyan arc, akinek helyét biztosra vettük máshol.
Mark Aitchison tavaly a Pedercini Kawasaki színeiben mutatkozott be a nagyok között, miután a korábbi években megmutatta magát a Supersportban. A mezőny leggyengébb gépével nem vallott szégyent - csodákra ugyan nem volt képes, de volt pár szép megmozdulása. Az év végén (s még most is) mindenki azt hitte, hogy marad a fiók Kawa csapatánál, hiszen Rolfo visszamegy a Moto2-be, így hely az lett volna.
Nem így történt, a Grillini Racing Team színeiben indul majd az ausztrál egy BMW nyergében. A csapat neve ismerős lehet, hiszen van egy futó CRT projektjük is, teszteltek is a többi csapattal a szezonzáró forduló után Valenciában. A gárdának azonban egyelőre bizonytalan a státusza a MotoGP-ben, vagyis nincsenek ott a FIM által megerősített csapatok közt. Ez persze még semmit nem jelent, könnyen lehet, hogy ott is indulnak, mindenesetre a WSBK szereplés most már biztos. Szponzoruk a Sweet Years nevű ruhacég lesz.
Arról egyelőre nincs információ, hogy a Pedercini csapat egy versenyzővel áll-e rajthoz, vagy ha nem akkor ki lesz a második emberük. Mindenesetre a sok változás és bizonytalanság után közlünk is egy aktuális listát a World Superbike jelenleg ismert indulóiról, a bizonytalan részeknél kérdőjel található.
| Szám | Név | Motor | Csapat |
| 1 | Carlos Checa | Ducati 1198R | Ducati Althea |
| 2 | Leon Camier | Suzuki GSX-R 1000 | Crescent Suzuki |
| 3 | Max Biaggi | Aprilia RSV4R | Aprilia Corse |
| 4 | Hiroshi Aoyama | Honda CBR1000RR | Ten Kate Honda |
| 8 | Mark Aitchison | BMW S1000RR | Team Grillini |
| 17 | Joan Lascorz | Kawasaki ZX-10R | Provec Kawasaki |
| 21 | John Hopkins | Suzuki GSX-R 1000 | Crescent Suzuki |
| 33 | Marco Melandri | BMW S1000RR | BMW Motorrad |
| 34 | Davide Giugliano | Ducati 1198R | Ducati Althea |
| 41 | Noriyuki Haga? | Ducati 1198R | New Team? |
| 50 | Sylvain Guintoli | Ducati 1198R | Effenbert Liberty |
| 58 | Eugene Laverty | Aprilia RSV4R | Aprilia Corse |
| 59 | Niccolo Canepa | Ducati 1198R | Ducati Roma |
| 65 | Johnny Rea | Honda CBR1000RR | Ten Kate Honda |
| 66 | Tom Sykes | Kawasaki ZX-10R | Provec Kawasaki |
| 84 | Michel Fabrizio | BMW S1000RR | BMW Italia |
| 86 | Ayrton Badovini | BMW S1000RR | BMW Italia |
| 91 | Leon Haslam | BMW S1000RR | BMW Motorrad |
| 96 | Jakub Smrz | Ducati 1198R | Effenbert Liberty |
| 121 | Maxime Berger | Ducati 1198R | Effenbert Liberty |
| ? | Chaz Davies | Aprilia RSV4R | ParkinGO |
| ? | Leandro Mercado | Kawasaki ZX-10R | Pedercini Kawasaki |
| ? | Lorenzo Zanetti | Aprilia RSV4R? | Pata Aprilia |


Utolsó kommentek