Már a 125-ösök második gyakorlása is 20 perc késéssel indult Aragonban ma délután, de az ő edzésük még gond nélkül lefutott. A gond a pálya elektromos ellátásával volt és a MotoGP-sek edzése előtt újra jelentkezett. Majd két órán át várt a teljes mezőny, mire ismét visszaállt minden a rendes kerékvágásba, ki is hirdették a kezdő időpontot 16:20-ra, amikor ismét összeomlott a rendszer. A szervezők nem tudtak mit csinálni, törölték a legnagyobb géposztály és az eztán következő Moto2 délutáni gyakorlásait. Reméljük sikerül holnapra mindent maradéktalanul helyreállítani, és az időmérők már zavartalanul zajlanak le. Ez egyébként a második ilyen eset az idén, júniusban Assenben voltak szintén pénteki gondok , de akkor pályára folyt olaj miatt.
Törölték a MotoGP és Moto2 délutáni edzéseit
2011.09.16. 16:45 fullthrottle
Szólj hozzá!
Címkék: motogp aragon moto2
Elena befejezi amit elkezdett
2011.09.15. 18:05 fullthrottle
Mostanában csak úgy nyüzsögnek a csajok a motoros bajnokságokban és itt most nem az esernyős csinibabákra gondolok. Alig pár hete hogy Elena Myers kipróbálta a Suzukit Indianapolisban, most egy másik Elena, Elena Rosell fog indulni Aragonban a Moto2 futamon. A leány már Assenben is beugrott az akkor sérült Julian Simon helyére az Aspar csapatba, de akkor rosszul sültek el a dolgok, a felemás időjárásban elesett az edzéseken és az időmérőig már el se tudott jutni. Most a hazai versenyén szeretné kiköszörülni a csorbát, és első nőként teljesíteni egy futamot a Moto2 osztályban. Legyen így, kíváncsian várjuk az eredményeit.
Szólj hozzá!
Címkék: aragon moto2
Lezajlott a Shoya nap
2011.09.14. 17:51 fullthrottle
Tegnap volt a Shoya nap, melyet egykori csapata a Technomag-CIP szervezett az egy éve tragikus körülmények közt elhunyt versenyző emlékére. Tomizawa szülei is jelen voltak az eseményen, de rengetegen a versenytársak, kollégák közül is: Dominique Aegerter, Anthony West, Hiroshi Aoyama, Yuki Takhahashi, Johan Zarco, Alex Baldolini, Tomoyoshi Koyama, Louis Rossi, Valentin Debise. Az ezt megelőzően meghirdetett különböző aukciókból befolyt összeget (15000 Euró) is itt adták át a családnak, ami persze nem pótolja Shoya elvesztését, de szép gesztus. További képek erre, az alábbiakban pedig egy, a baleset előtt pár hónappal készült interjúval emlékezünk.
Szólj hozzá!
Címkék: video moto2 tomizawa
Bradley Smith és kérői
2011.09.14. 13:49 fullthrottle
Igen kedvező helyzetben van Bradley Smith, ugyanis számtalan ajánlat közül választhat, és a legjobb csapatok versengenek a kegyeiért. A brit fiú, korábban már kinyilatkoztatta, hogy marad még a Moto2-ben 2012-re, ám arról nem szólt, hogy maradna-e jelenlegi csapatával. Herve Poncharal, Tech 3 főnök éppen ezért most újabb ajánlattal bombázza az ifjú tehetséget, 2013-ig szóló szerződést ajánl neki, jövőre Moto2-es, 2013-ban viszont már királykategóriás szereplési lehetőséggel. Smith-t viszont a legfrissebb pletykák szerint korábbi 125-ös csapata, az Aspar is szeretné megkaparintani, akik szintén rendelkeznek MotoGP-s érdekeltséggel, és jövőre Kalex vázra váltanak a Moto2-ben (ami vonzó lehet az idei eredményeket látva). Hogy a dolog még bonyolultabb legyen állítólag a Marc VDS Racing is kérők között van, akik talán épp egy csupa brit alakulatot akarnak összehozni, hiszen Scott Redding jelenleg is náluk megy.
Szólj hozzá!
Címkék: smith motogp moto2 tech 3
2012-es MotoGP első látásra
2011.09.14. 13:22 fullthrottle
Megérkezett a nem végleges, de FIA által jóváhagyott 2012-es MotoGP versenynaptár. A 18 futamot tartalmazó tervezet hasonló az ideihez, Katarban kezdődik és Valenciában zár. Három helyszín szerződése még intézés alatta van, a németeknél meg ugye maga a pálya is kérdéses még. Az amerikai versenyeket egymás után csoportosították, de érdekes módon egy hónap van a két esemény között (így a mezőnyben dolgozó versenyzők és csapataik, "kénytelenek lesznek" az USA-ban üdülni idén nyáron :).
29 April Spain (STC) Jerez
6 May Portugal (STC) Estoril
20 May France Le Mans
3 June Catalunya Catalunya
17 June Great Britain Silverstone
30 June Netherlands** Assen
8 July Germany (STC) TBC
15 July Italy Mugello
29 July United States*** Laguna Seca
19 August Indianapolis Indianapolis
26 August Czech Republic Brno
16 September San Marino Misano
30 September Aragon Motorland
14 October Japan Motegi
21 October Malaysia Sepang
28 October Australia Phillip Island
11 November Valencia Ricardo Tormo
* Esti verseny
** Szombati verseny
*** Csak a MotoGP osztály
STC (szerződés alatt)
TBC (később hozzák nyilvánosságra)
FRISSÍTÉS: További adalék, hogy Phillip Island is visszakaphatja a téli teszthelyszín státuszát. Sok kritika érte a a szabályokat a kevés tesztlehetőség miatt (legutóbb Rossi fakadt ki emiatt, hogy a Ducati fejlesztésével ezért is maradtak el), így a két Maláj gyakorló forduló mellett az ausztrál pálya is csatlakozhat, míg a katari futam előtti két napos próbát viszont törölnék. Az viszont biztosnak tűnik, hogy a december 1-től január 31-ig tartó időszakban továbbra is teszttilalom áll majd fenn. Újabb részletek a hétvégi Aragon GP alkalmával várhatóak.
Szólj hozzá!
Címkék: versenynaptár motogp moto2 moto3
Iannone Tomizawának dedikálta misanoi dobogóját
2011.09.09. 15:12 fullthrottle
Lorenzo Wayne Rainey-nek dedikálta győzelmét Misanoban, Andrea Iannone viszont a néhai Shoya Tomizawának, aki a tavalyi szezonban itt vesztette életét a Moto2 futamon. Az olasz egy külön oldalon rótta le tiszteletét a Gazzetta dello Sport szerdai számában és a hétvégén elért harmadik helyét a Tomizawa emlékének ajánlja. Ugyanakkor a japán saját csapata, a Technomag-CIP szeptember 13-ára szervezett egy Shoya napot Alès-ba, Franciaországba, ahol a versenyző szülei is tiszteletüket teszik (viszont a tombola kissé morbid ötletnek tűnik).
Szólj hozzá!
Címkék: misano moto2 iannone tomizawa
Bradley Smith marad a Moto2-ben
2011.09.06. 16:40 fullthrottle
Bradley Smith eldöntötte: nem megy még fel a MotoGP-be jövőre, inkább marad még a Moto2-ben legalább egy évet. Sok pletyka volt körülötte, ő maga is megerősítette, hogy beszéltek erről a Tech 3-nál, végül mégis így döntött, arra hivatkozva, hogy még fiatal, és jobb lesz a karrierjének ha még marad - jövőre a VB címre szeretne fókuszálni. Ellenben azt is elmondta, hogy több opciója is van, vagyis ezek szerint a Tech 3, mint csapat még nem 100% - ezzel kapcsolatos terveit ha minden jól megy Aragonban mondhatja el. Edwards kiválásával így olyan nevek maradtak még a kalapban, hogy helyért küzdjenek a fiók Yamaha csapatnál, mint Andrea Dovizioso, Eugene Laverty, Alvaro Bautista, a Moto 2-es VB aspiráns Stefan Bradl és nem utolsósorban a jelenleg is ott versenyző Cal Crutchlow.
2 komment
Címkék: smith motogp moto2
Marquez és Bradl most megizzadt végre
2011.09.04. 13:11 fullthrottle
Ha valaki rápillant a misanoi Moto2 végeredményre, lehet kifakad: "Marquez, Bradl.... már megint?" Pedig a dolog korántsem volt ez a verseny folyamán ilyen egyszerű és egyértelmű. A mezőny a futam első felében egy hosszú kígyóra emlékeztett, senki nem tudott elszakadni és annak fejét némi meglepetésre Redding és Iannone alkotta. Nagyjából féltávnál gondolták úgy a VB éllovasai, hogy ideje lenne robbantani, ám ez nem sikerült igazán, oda-vissza előzgetés kezdődött és mindenki járt szinte az élen az elől haladók közül. Végül kialakult az alant látható végeredmény, de a pódiumot senkinek nem adták könnyen. A győztes Marquez ugyan az utolsó körökre már szerzett egy lélegzetvételnyi előnyt, de a második Bradl-t még az utolsó kanyarban is szorongatta a végül harmadikként záró Iannone. A német előnye tehát megint fogyott egy gondolatnyit a spanyollal szemben, ha így megy tovább igazán kiélezett harcot láthatunk majd az utolsó futamokon a világbajnoki címért.
1. Marquez (Suter) 26 laps
2. Bradl (Kalex) +0.619s
3. Iannone (Suter) +0.713s
4. de Angelis (MotoBI) +1.634s
5. Redding (Suter) +3.275s
6. Smith (Tech 3) +3.436s
7. Takahashi (Moriwaki) +5.255s
8. Luthi (Suter) +8.739s
9. P. Espargaro (FTR) +13.224s
10. Corsi (FTR) +13.551s
Szólj hozzá!
Címkék: marquez misano moto2
Ki más, mint Stoner?
2011.09.03. 15:03 fullthrottle
Mondhatni minden a papírforma szerint ment, Casey Stoner idei jó formáját hozva megnyerte a MotoGP időmérő edzését Misanoban. Lorenzo és a repsolos csapattárs Pedrosa igyekeztek megszorítani az ausztrált, ám nem tudták, produkciójuk csak a második illetve harmadik helyekre volt elég. A második sorban is az ott megszokott nevek sorakoznak, ezúttal Spies, Simoncelli, Dovizioso sorrendben, vagyis az amerikai talán így év végére felfejlődött a három élmenő mögé. Valentino Rossi vesszőfutása tovább folytatódik, csak a tizenegyedik helyet szerezte meg.
1. Casey Stoner / Repsol Honda / 1m 33.138s
2. Jorge Lorenzo / Yamaha Factory Racing / 1m 33.258s
3. Dani Pedrosa / Repsol Honda / 1m 33.318s
4. Ben Spies / Yamaha Factory Racing / 1m 33.947s
5. Marco Simoncelli / San Carlo Honda Gresini / 1m 33.990s
6. Andrea Dovizioso / Repsol Honda / 1m 34.026s
7. Colin Edwards / Monster Yamaha Tech 3 / 1m 34.054s
8. Alvaro Bautista / Rizla Suzuki / 1m 34.360s
9. Hector Barbera / Mapfre Aspar / 1m 34.592s
10. Hiroshi Aoyama / San Carlo Honda Gresini / 1m 34.637s
11. Valentino Rossi / Ducati Marlboro / 1m 34.676s
12. Karel Abraham / Cardion AB Motoracing / 1m 34.727s
13. Cal Crutchlow / Monster Yamaha Tech 3 / 1m 34.791s
14. Randy de Puniet / Pramac Racing / 1m 34.870s
15. Nicky Hayden / Ducati Marlboro / 1m 34.955s
16. Loris Capirossi / Pramac Racing / 1m 35.502s
17. Toni Elias / LCR Honda / 1m 36.167s
125: Némi meglepetésre nem Nico Terol nyerte a "kicsik" időmérőjét, aki egész idáig minden szabadedzést magabiztosan nyert - sőt a spanyol csak harmadik lett az éles hajrában. Honifitársa, az asparos Faubel is megelőzte, a pole-t pedig a francia Zarco szállította. Az edzés meglepetését a szabadkártyás Miroslav Popov hozta, aki hatodik helyével sok menőt maga mögé utasított. A vb címre esélyesek közül Cortese a negyedik, Vinales viszont csak a tizedik helyről indulhat holnap.
1. Zarco (Derbi) 1m 43.247s
2. Faubel (Aprilia) +0.193s
3. Terol (Aprilia) +0.357s
4. Cortese (Aprilia) +0.358s
5. Kent (Aprilia) +0.993s
6. Popov (Aprilia) +1.008s
7. Folger (Aprilia) +1.019s
8. Salom (Aprilia) +1.028s
9. Oliveira (Aprilia) +1.080s
10. Vinales (Aprilia) +1.104s
Moto2: Bradl megrázta magát az amerikai eltévelyedés után és egyelőre neki áll a zászló Misano-ban az időmérő után. Persze ehhez kellett az is, hogy nagy vetélytársa, Marquez félidőben bukjon, mely után már nem tudta a németet befogni. Az első sor legjobb pozícióit így is lefoglalták maguknak, némi meglepetésre mellőlük Takahasi indulhat majd a harmadik helyről. Az utolsó körökben Iannone is esett, így csak a hetedik helyen zárt.
1. Bradl (Kalex) 1m 37.828s
2. Marquez (Suter) +0.256s
3. Takahashi (Moriwaki) +0.512s
4. Redding (Suter) +0.536s
5. de Angelis (MotoBI) +0.633s
6. Smith (Tech 3) +0.707s
7. Iannone (Suter) +0.716s
8. Pirro (Moriwaki) +0.772s
9. P. Espargaro (FTR) +0.819s
10. Luthi (Suter) +0.829s
A részletes eredménylisták (mint mindig) most is elérhetőek a motogp.com weboldalán.
Szólj hozzá!
Címkék: 125 motogp stoner misano moto2
Japánokkal erősít a Technomag-CIP
2011.09.01. 18:02 fullthrottle
A Technomag-CIP csapata megtalálta a legutóbbi futamon lesérült Kenan Sofuoglu helyettesét, Tomoyoshi Koyama fog indulni Misano-ban a Moto2-ben Dominique Aegerter oldalán. Ennél érdekesebb hír, hogy a csapat nyit a jövőre induló Moto3 felé, vagyis ott is képviseltetik majd magukat. Erre a feladatra Kenta Fujii-t szemelték ki, a 17 esztendős japán motoros egy második és egy harmadik helyet szerzett hazája bajnokságában az elmúlt években, az idén ott már futó Moto3 bajnokságban pedig épp most győzedelmeskedett a sugo-i fordulóban. A hír mindenképpen örömteli, mert az utóbbi időben nagyon hiányoznak a szigetországból származó versenyzők a világbajnoki porondról.
Utolsó kommentek